A Rózsa metamorfózisa
Prof. Peter Tzanev
A virág idealizálása a festészetben végtelen: sztereotipikusan agresszív, szexuálisan ösztönös, transzcendentálisan ikonszerű, gnosztikusan igaz, expresszionistán végletes.Furcsa, de a virág majdnem soha nem jelenik meg a modern művészetben mint egy banálisan megtalált tárgy. Mintha
a virág megjelenési formáinak valamilyen olyan egyetemes képessége lenne, amely a meditáció eszközévé változtatja, amely annak kulturális felhasználási célja és eszközei ellenére képes túllépni az előre megadott szövegkörnyezeten és képes önállóan létezni archetípusos világossággal.
a virág megjelenési formáinak valamilyen olyan egyetemes képessége lenne, amely a meditáció eszközévé változtatja, amely annak kulturális felhasználási célja és eszközei ellenére képes túllépni az előre megadott szövegkörnyezeten és képes önállóan létezni archetípusos világossággal.
Az amerikai művészettörténész, Donald Kuspit szerint az expresszionista kezdet újjászületése
a posztmodernista festészetben csak az archetípus visszaállításával lehetséges. Az ábrázolt alak archetípusának az elmélete, az a pszichológiai központ, amely körül a festészet fenntarthatja továbbra
is a saját érzelmi intimitását, a festészet modernista utáni állapotában uralkodóvá vált áthidalhatatlan történelmi és autóreflexív belső elidegenedés és racionalizmus ellenére. Kuspit szerint csak így lehet
a festészetben folytatni Baudelaire romantikus elképzelését a művészi képzeletről,amely ismeretlen eredetű szabályok szerint hoz létre egy világot.
a posztmodernista festészetben csak az archetípus visszaállításával lehetséges. Az ábrázolt alak archetípusának az elmélete, az a pszichológiai központ, amely körül a festészet fenntarthatja továbbra
is a saját érzelmi intimitását, a festészet modernista utáni állapotában uralkodóvá vált áthidalhatatlan történelmi és autóreflexív belső elidegenedés és racionalizmus ellenére. Kuspit szerint csak így lehet
a festészetben folytatni Baudelaire romantikus elképzelését a művészi képzeletről,amely ismeretlen eredetű szabályok szerint hoz létre egy világot.
A magyar festőnő, Őry Annamária a Rózsa metamorfózisa és a szív-mag- vetemény sorozatainak festményei izgalmas lehetőséget nyújtanak, hogy átéljük a festészetet ismét, mint egy olyan kategóriát, amely létrehozza saját független energiáját, amikor kapcsolatba lép a szimbólumok átalakuló egyetemességével.
A festett virágok és magok mint a születés kifejezői jelennek meg az őket tápláló szimbólumok szívében. Érdekes ahogy a képek érzelmi bonyolultsága együtt halad azok alkotói és technológiai folyamatán alapuló művészeti bonyolultságával, amely az életben, a természetben és a művészetben végbemenő egyidejű történés misztériumára fordítja figyelmünket.
A festett virágok és magok mint a születés kifejezői jelennek meg az őket tápláló szimbólumok szívében. Érdekes ahogy a képek érzelmi bonyolultsága együtt halad azok alkotói és technológiai folyamatán alapuló művészeti bonyolultságával, amely az életben, a természetben és a művészetben végbemenő egyidejű történés misztériumára fordítja figyelmünket.
A virágok csak a maguk egyetlenségében ismétlődnek a végtelenségig, amely megerősíti a minden irányban szélesedő harmónia aktivitását.Bizonyos értelemben minden kép maga a központ,
és így egyben a vég is.
Az újabb kép megjelenése ismét egy új középpont és vég. A kiállítás minden nézője óhatatlanul belekerül a mandala védő körébe, amely a pszichológiában egy olyan valaki, aki megvéd az elme kaotikus állapotától.
és így egyben a vég is.
Az újabb kép megjelenése ismét egy új középpont és vég. A kiállítás minden nézője óhatatlanul belekerül a mandala védő körébe, amely a pszichológiában egy olyan valaki, aki megvéd az elme kaotikus állapotától.
Őry Annamária festészete nyitott lehetőség, valamint az elsődleges érzés erejéhez való hozzáférés érzését hordozza. A tiszta vonalak és kifejező színek a festői ösztön, mint a mindennapos kommunikációs konvenciók érdektelensége ellenszerének az alárendeltjei. Az ábrázolás keletkezése azt sugallja, hogy az igazi, az eredeti átélés csak elzárva jelenik meg, ahol mindenki megtalálja saját lényegét.
Ily módon Őry Annamária festészete része annak a festészet történetnek, ahol a művészet minden cselekedete a felkelés romantikájaként jelentkezik, amely újra felfedezi az átéltek szubjektivitását.
Ily módon Őry Annamária festészete része annak a festészet történetnek, ahol a művészet minden cselekedete a felkelés romantikájaként jelentkezik, amely újra felfedezi az átéltek szubjektivitását.
/ Peter Tzanev képzőművész-művészettörténész a Bolgár Művészeti Akadémia professzora /
/ Fordította: Frank Zsuzsanna /
Metamorphosis of the Rose
Prof. Dr
Peter Tzanev
According to Donald Kuspit, the American art critic and historian, the revival of expressionism
in postmodern painting is only possible with the restoration of the archetype. The theory of the archetype of the depicted figure is the psychological centre based on which painting can sustain
its own emotional intimacy despite the insurmountable historic and autoreflexive inner estrangement and rationalism which became dominant in post-modern painting.
According to Kuspit, this is the only way how Baudelaire’s romantic theory on artistic imagination, which brings into existence a world with rules of unknown origin can be continued in painting.
Annamária Őry, the Hungarian painter's the Metamorphosis of the Rose and the Heart-Seed Allotment series present an exciting opportunity to experience painting again as such a category which creates its own independent energy when interacts contact with the altering universality
of the symbols.
The painted flowers and seeds appear in the heart of the symbols nourishing them as the representation of birth. It is interesting how the emotional complexity of the paintings advance with the artistic complexity based on the creative and technological process, which draws our attention to the mystery of the concurrent events in life, nature and arts.
The flowers as a single entity can recur infinitely which strengthen the activity of the harmony extending every direction. In a sense every picture is the centre itself and accordingly the end as well.
The appearance of a new picture is again a new centre and end. Every viewer of the exhibition is inevitably drawn into the protecting circle of the mandala, which is such an entity in psychology that protects you from the chaotic state of the mind.
Annamária Őry's painting is an open possibility and embraces the access to the power of the primary feeling. The clean lines and expressive colours are the subordination of the painter's instints as the remedy for the disinterest of the everday communication conventions.
The representation suggests that the true authentic experience appears indirectly where everyone can find his or her own essence. This way Annamária Őry's painting is part of that painting school where every action of art appears as the romanticism of the revolution which rediscovers the subjectivity of the lived-through experience.
/ Peter Tzanev artist, art historian and professor at the National Academy of Arts, Sofia, Bulgaria /
.JPG)
