2018. december 7., péntek
Kiállítás Karinthy szalon 2018 Budapest/ Exhibition at gallery Karinthy 2018 Budapest
Őry Annamária, Nyugati tó, Karinthy Szalon, 2018. október 19.
Sulyok
Miklós
Ha
azt mondom: csak a festés, tulajdonképpen azt állítom: csak a látás.
És Őry
Annamária festőként a látásával „gondolkodik”.
A mai kor festészete, amely már csak kisebb része a
képzőművészet palettáján található műfajoknak, gyakran az elektronikus
eszközökkel előállított képre reagál. Őry Annamáriánál nincs szó erről.
Ő annak a képzőművészeti hagyománynak az örököse, amely a
látást tekinti a művészi megismerés forrásának. És a festészetet a művészi
alkotás terepének. A modern európai képzőművészetben ez a gondolkodásmód
Cézanne-tól ered. „A művész nem egyéb
érzéki benyomások tartályánál, agy, felvevő gépezet…”[i]
– mondja Cézanne. Ma ez a szemlélet újra aktuális. Szintén Cézanne mondja
erről: „A művészet a természettel
párhuzamos harmónia. Mit is mondhatnánk azokról a bolondokról, akitől ezt
halljuk: a festő sohasem érheti utol a természetet! Pedig egy szinten van vele.
Feltéve, ha nem avatkozik szándékosan közbe.”[ii]
Őry Annamária korábbi munkáit is a kép tárgyába való
elmélyült behatolás jellemezte. Ahogyan Szeifert Judit írta róla találóan: „Őry Annamária műtermében ül, nézelődik,
töpreng. Nézi az őt körülvevő tárgyakat, a falat, növényeket. Aztán kinéz az
ablakon. Akár messzi tájakra utazik. De valójában mindvégig befelé figyel.”[iii]
A tájkép-témát Annamária munkásságában a fa-téma előzte meg,
azt pedig a rózsák. Rózsa- és faábrázolásaira ráillik szinte minden, amit a fa
legnagyobb élő festőjének, a magyar származású, Hollán Sándornak a festészetéről
el lehet mondani, aki ötvenkét éve Franciaországban él. Sasvári Edit Hollán
Sándorról szóló írásában idézi Maurice Merleau-Ponty Látható és láthatatlan című tanulmányát: „…a tudat az érzékekkel szemben »azt nem látja, ami lehetővé teszi a
látást, ez az, ami összeköti a léttel, ez a korporeitása, ezek azok az
egzisztenciálék, amelyek által a világ láthatóvá válik<.”[iv]
Ahogyan Hollán Sándor azt mondja magáról, hogy „Az vagyok, amit látok.”[v],
Őry Annamária rózsa- és faképei is a festőnek tárgyával, a természettel való
azonosulásából származnak. Úgy is mondhatom: a festő megteremti és megtartja a
lét teljességét. Azt, amikor a világ egy
bennünk.
Itt most háromféle festményt látunk. A kiállításnak is címet
adó Nyugati tó „tájképeit”, köztük tükröződés-ábrázolásokat és cseppkő-képeket.
Azt hiszem, a táj-, vagy inkább városképnek nevezhető festmények valódi festői
témája nem a táj, vagy a város, hanem a tükröződés, ahogyan Annamária is
hangsúlyozza. „A tükröződés, mint
festészeti téma önmagában is gesztusszerű értékeket, transzparenciát, az anyag
használat gazdag lehetőségeit kínálja. Emberi terek, és az emberi „tükörképek”
álmok, valóság, és vágyképek tükröződnek egybe.” – írja a kiállítás
előzetesében.
Tehát a látvány egy mozzanatában mélyül el a festő, és nem a
téma tárgyias, elbeszélő oldalát bontja ki, bár ez is ott van a képen egy
csónak, egy ház, egy elhagyott napernyő alakjában, de valójában nem foglalkozik
a vietnámi élet zsánerszerű bemutatásával. Ő a világ festőiségét kísérli meg
kibontani, vérbeli festőként. És ezért öröm nézni a képeit, a szemünk örül, ami
esztétikai értelemben teljes élményt nyújt. A víztükörben absztrakt festménnyé
bomlik a parti táj és az ég és mi a festővel együtt „csak” szemléljük. És
képzeletünk új képeket lát bele a tükörképbe. A festőt itt nem a megkettőzött
kép, vagy a megkettőzött alany érdekli, hanem a puszta látvány.
A
cseppkő-képeken, korábbi rózsa- és faképeihez hasonlóan a természet egy látvány-mozzanatába,
a különös felületű csepkkőbe hatol be a festő tekintete, s a hol pasztózus, hol
réteges, vagy éppen akvarelles, esetleg tusos festésmódjával természeti forma
keletkezését ismétli a speciális akvarellpapíron szétfutó festék mozgása, amely
így képes érzékeltetni a természeti forma spontaneitását. Azzal, hogy sorozatot
készít a témáról, nem utal másra, mint a természet végtelen sokféleségében
rejtőző egységre. A mikroszkópos felvételre emlékeztető anyagábrázolás ugyanazt
a rebbenően friss festői karaktert hordozza, amit a rózsa képeken egészen más
formai viszonyok között korábban már megismertünk. Pontosan ez egyik legnagyobb
erénye Őry Annamária festészetének. A természeti tárgyat olyan élményszerűen, élettelien
ragadja meg, ami túlmutat a puszta látványon, és az élet egységélményét
jeleníti meg a nézőben.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)