2012. szeptember 18., kedd

Rose garden (aspektusok)





























Lady of silences                                              
Calm and distressed
Torn and most whole
Rose of memory
Rose of forgetfulness
Exhausted and life-giving
Worried reposeful
The single Rose
Is now the Garden
Where all loves end
Terminate torment
Of love unsatisfied
The greater torment
Of love satisfied
End of the endless
Journey to no end
Conclusion of all that
Is inconclusible
Speech without word and
Word of no speech
Grace to the Mother
For the Garden
Where all love ends.

 (T.S. Eliot Ash Wednesday)


Némaságok Hölgye
Nyugodt és csüggedő
Zilált egészség
Emlékezés rózsája
Feledés rózsája
Elalélt életadó
Meggyötört nyugtató
Magányos rózsa
A Kert maga immár
A szerelmek vége
Kínok elégje
Hol szűnik a reménytelen
S a keserült kínú
Betelt szerelem
A sehova-út
A végtelen ide befut

Befejeződik minden
Ami befejezhetetlen
Szótlan beszéd és
A nincs-beszéd szava
Hála az Anyának
A Kertért
Mely a szerelmek vége.
( T.S. Eliot Hamvazószerda)


Under the summer roses
When the flagrant crimson
lurks in the dusk
Of the wild red leaves
Love with little hands,
Comes and tuches you
With a thousand memories,
And asks you

Beautiful,unanswerable questions.

(Carl Sandburg. Under the Harvest Moon)




Nyári rózsák alatt
Mikor az égbe gyúló bíbor 
Vad vörös levelekkel
Az alkonyban bujkál 
A szeretet kicsiny kezekkel jön és megérint
Emlékek ezreivel
És kérdez
Gyönyörű, megválaszolhatatlan kérdések.
( Carl Sandburg. Az őszi hold alatt. Őry.A. fordítás)



A nyári rózsák alatt
mikor vad bíbor
les a szürkületen át,
Vöröslő levelei,
mint a szeretet parányi kezei,
emlékkel ezreivel megérintenek
S kérdeznek, gyönyörű megválaszolhatatlan kérdéseket.
( B. K. fordítás)


A mályvarózsák
a nap útját követik.
Esik az eső.

Rózsa mélyéből
távozó méh szárnya is,
szíve is nehéz.


( Macuo Basó ) / Japán eredetiből fordította : Racskó Ferenc/

 "A Szerelem, mely az eget csitítja,
    üdv-fénnyel mindig így fogad magába,
    hogy a gyertyát lángjához idomítsa."
E pár rövid szó nem zengett hiába,
    mert rögtön érzém, földi erőn túlra
    hogy új erőnek gyűl lelkembe tápja:
és szemem új látásra gyullad újra,
    úgy hogy nincs fény, amelyet ki ne állna,
    akármilyen vakító lángra gyúlna.
És láttam oly fényt, mintha folyam árja
    villámsütésnél és csodás derűben
    tavaszból-hímzett part közt folydogálna.
Szikrák a vízből pattogtak sűrűen
    s mindkét parton a virágokba ültek,
    mint a rubintok aranyos gyűrűben.
S amint illattal ott megrészegültek,
    visszamerültek a csodás folyóba:
    ők bemerültek, mások fölkerültek.
"Annál kedvesebb, mennél lángolóbbra
    gyul szent vágyad, hogy ami titkosat lát
    szemed, mélyébe elméd behatódna.
De e folyónak kell még inni habját,
    mielőtt csillapodna szomjú lázod!"
    hallám szólni szemeim drága Napját.
S hozzá tevé: "E folyam, e topázok,
    kelve és szállva, pázsitok mosolya,
    a Valóságról csupán szürke vázak;
nem mintha Az nehéz-értelmű volna:
    benned a hiba, aki még szemeddel
    gyengébb vagy, hogysem ily mélyig hatolna!" -

( Dante: Paradiso .Canto XXX  Fényfolyó és fényrózsa. Babits Mihály fordítása)

Nem hagysz nekem eleget enni
mannás szájadból sohasem,
hogy megtaníts örökre lenni,
lángként lobogni, éhesen.
Nem hagysz nekem sohasem inni
áldott melledből eleget,
hogy tudjak a szomjamba hinni
s úgy nézni téged, mint eget.
Az asztalodhoz hívsz naponta
és mintha rútul játszanál,
a dús teríték csupa pompa,
de üres a pohár, a tál.
Én, férfi, ennék, egyre innék
s te a múlót megfékezed,
ígérve mindég, tiltva mindég
mint papnő emeled kezed.
Mint szajha kínálsz csók izével
és körmeidnek éle metsz,
itatsz a könnyeim vizével,
kongó reményekkel etetsz.
A te kegyed áldása megvert,
a te oldásod megkötött,
s libegve tartasz engem, embert,
az isten és állat között.
Így váltod a múltat jelenné,
hogy itt se légy és megmaradj,
a végeset is végtelenné
és bárhová nézzek, te vagy.
Te vagy, mi van, te vagy az emlék,
te vagy, ki küld és hívogat,
futnék tetőled s visszamennék,
dajkáld el az én kínomat.
Lásd, én tudom mi e bújócska,
tudom, mi itt e lakoma,
ó folyton-új és folyton-ócska
természet ősi cinkosa.
De mondd, miért e gyatra-elvű
földön nevelni ily hitet,
miért e fájdalmas remekmű,
bennem mi végre építed?
Titokzatos, örök művésznő,
ki ezt a sorsot rótta rám,
boldogtalan játékra késztő,
csodára nevelő anyám.
( Kosztolányi Dezső: Énekek Éneke )

"Az  az ember, aki meg akarja találni az utat a Magasság felé,felfoghatatlan és ismétlődő akadályokkal találja szembe magát. Ha ezek csupán olyan akadályok volnának, amelyeket elhagyva ösztönzést meríthet a veszélyből vagy a nyílt ellenállásból,nyugodtan haladhatna előre, és maguk az akadályok lelkesítenék az előrehaladásra, mint holmi csatába hívó kürt. De szembetalálkozik más akadályokkal is-a hitvány akadályokkal, amelyek gyötrik és megalázzák, a nyájas akadályokkal, amelyek elaltatják és bűnbe viszik, a gyengéd akadályokkal, amelyek arra ösztönzik, hogy mint Orpheusz, visszapillantson a tilalmas poklok felé. Nemcsak olyan kemény ellenállásba ütközik minden felől mint a magasba törő sziklafalak legyőzhetetlen meredélye, hanem olyan szelíd ellenállás is megkísérti, mint a völgyekben és hegyek lábánál emelkedő otthonok emléke. És győzelmének záloga az az erő,amellyel ezeket a roppant súllyal rátörő kísértéseket aláveti ( mert aki nem képes megélni a kísértéseket abból hiányzik a felemelkedéshez szükséges lélek) egy felsőbb érzelemnek, képes a szerelem és a föld után érzett vágyait kordában tartani és aláveti a világ szelleme utáni vágyakozásának. " ( Fernando Pessoa)

Rózsák virágát
oly könnyű lefesteni,
levelét nehéz.

(Aldous Huxley)

Az önmagát díszítő rózsa a kertnek is díszére válik. 

( Rudolf Steiner)


I'm collecting  aspects and  meanings about  the symbol Rose. If you know any connecting thing (ex.:poem ...) send me please. Minden Rózsával,és jelentéseivel kapcsolatos idézetet,verset..stb gyűjtök. Ha valami eszedbe jut kérlek küld el nekem.

2012. július 29., vasárnap

Horvátország

Horvátország

Egy szusszanással rogyott le a földre.
- Talán verekedett. Mondta apám.
Egy tál tejet toltam elé, de nem evett.
Pihent.
Nagy busa fejéből lassan folyt a vér a földre.
A forró délutánban vihar készülődött a tenger felől.
Fél füllel hallgatta a becsapódó ablakkeretek és az emberek zaját, de már távol volt mindettől.
A fájdalom szétterült tagjaiban és nyugalomra kényszerítette a legyűrt testet.
Egy darab kő- ként hevert amíg le nem szált az este. Akkor a legyőzött oroszlán utolsó erejével a rózsakert felé futott. Hogy elérte-e , nem tudom.
 Másnap sem csendesült a szél,finoman fodrozta a nagy kék vizet. Kabócák énekeltek.

                                                                                                            ( Horvátország 2012.)

2012. május 31., csütörtök